Ügyfeleink mondták

Férfiak, nők, párok

tapasztalatai rólunk

Kedves Balázs!

Üzenetem azoknak, akik még csak fontolgatják, hogy váljanak-e vagy sem, mindenképp szánják rá magukat az első konzultációra, a kínzó kérdéseikre válaszokat fognak kapni, és talán könnyebben, de mindenképp felkészültebben fogják tudni meghozni a döntést.


H. G. (46 éves)
sales manager

Az első alkalom után:

Kedves Balázs!

Amikor először felhívtalak, mindenre számítottam csak arra nem, amit az első alkalommal kaptam.

12 éve vagyok a párommal, 2 gyerekünk van. Sok nehézségen mentünk keresztül, de ott voltunk egymás mellett és segítettük egymást. 6 éve, a második gyerek születése óta látom, hogy nincs rendben a párkapcsolatunk. Próbáltam sokszor rendbe tenni, de nem sikerült. Tudom, egy párkapcsolathoz 2 ember kell, én is ugyanúgy hibáztam, mint ő. Köztünk csak az a különbség, hogy én szeretném / szerettem volna rendbe tenni a kapcsolatunkat, míg ő inkább nem akart ezzel foglalkozni. Fél éve megbeszéltük a párommal, hogy nyitott kapcsolatban folytatjuk, de ettől még a problémák ugyanúgy ott voltak és vannak, nem változtak, még úgyis, hogy mással boldogok voltunk.

Elhatároztam, hogy befejezem ezt a kapcsolatot, még annak ellenére is, hogy tudom, a gyerekek lesznek a legnagyobb áldozatai annak, hogy két ember nem tud egymással kommunikálni és rendbe tenni az érzéseiket.

Ma, amikor találkoztunk, olyan dolgokat mondtál nekem, úgy felnyitottad a szemem, röpke 2 óra alatt, hogy amikor elindultam, félre kellett állnom a kocsival, mert olyan sokk hatása alatt voltam, hogy képtelen voltam vezetni. Nem csak a mostani párkapcsolatomat rontottam el, rossz nézőpont miatt, hanem az összeset!

Nem tudom még, hogy mi lesz ennek a vége, igazából nekem mindegy is, egy fontos dolog van, hogy a gyerekek ne sérüljenek! Ez az ami mindennél fontosabb számomra és a mai beszélgetésünk után, biztos vagyok benne, hogy jó kezekben leszünk és a gyerekek is! Várom, hogy mehessünk hozzád a párommal!

Kíváncsi vagyok, milyen reakciókat váltasz majd ki belőlünk!

 

A második alkalom után:

Kedves Balázs!

Három napja voltunk nálad a párommal, én meg voltam győződve arról, hogy az első 10 perc után fel fog állni és elmegy.

Gondolatban már a válás részletein agyaltam.

Azonban meglepődve tapasztaltam, hogy három óra beszélgetés után, 6 évnyi kommunikációs hiányt oldottál meg nekünk, közben olyan érzelmi hullámvasutazásban részesültünk, hogy alig bírtam kapaszkodni.

Az elmúlt három napban annyit beszélgettünk, mint előtte 1 év alatt, sőt talán többet is. 🙂

A kommunikáció megnyitott minden más csatornát is, ami egy párkapcsolatban szükséges. Azt érzem, hogy nagyon jó úton járunk, hogy erősebb alapokra építsük újra a kapcsolatunkat és ami a legfontosabb, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat és ez a gyermekeink javára van.

Köszönöm, hogy segítettél nekünk, de még nem akarjuk elengedni a kezed!

A beszélgetés végére, természetesen, ahogy ígérted, minden szakemberhez volt időpontunk, nehéz dolguk lesz, hogy ugyanilyen sikereket érjenek el, mint te nálunk! 🙂

Most rajtunk múlik minden, hogy tudunk-e élni a lehetőséggel vagy sem.


V. V. (40 éves)
mérnök

Rendkívül jó benyomást tett rám az első találkozó.

Balázs jól felkészült, pszichológiában, életvezetésben jártas nyitott személyiség, célirányos kérdésekkel megfelelő mederben vezetett asszertív kommunikációs stílusú, jó irányító, megfelelő helyzetfelismerő képességgel rendelkezik.

Spirituális ismeretekkel is rendelkezik ami nekem fontos szempont volt.

A beszélgetés pontosan úgy zajlott ahogy én elképzeltem, a bennem lévő nyitott kérdésekre is megkaptam a választ.

Hálás vagyok hogy megtaláltam a lehetőséget és rátaláltam erre a cégre.


Sz.Á. (43 éves)
ápoló

Kedves Balázs!

Annak ellenére, hogy semmi ingerenciám nem volt elmenni a találkozóra, és úgy gondoltam, nekem ne mondja meg senki, hogy mit hogyan csináljak az életemben, nagyon pozitív élményekkel távoztam. Még akkor is, ha az ott töltött idő alatt könnyek is hulltak. Azzal szembesülni, hogy csak egy “egyszerű” önbizalomhiány okozza a problémákat, meg azzal, hogy velem semmi gond nincs, meglepő volt, de megkönnyebbülést is hozott.

Kiderült, hogy állunk most egymáshoz a párommal, és hogy van értelme folytatni. Már most sokat változott minden pozitív irányba. Jó helyen vagyunk, rengeteg segítséget kaptunk.

Köszönöm szépen!


K. N. (40 éves)
adminisztrátor

Férjemmel 10 év után helyrehozhatatlanul megromlott a házasságunk. Az anyósom folyamatos beleszólása és irányítása ellehetetlenítette a kapcsolatunkat. Mivel tudtam, hogy nem lesz egyszerű a válásunk, felkerestem aSzépenVáljElVálásközpontot, azzal a céllal, hogy segítséget és pozitív megerősítést kapjak.

Eddig úgy érzem, hogy minden támogatást megkapok. Nehéz válás lesz előttünk, de bízom benne a segítségetekkel sikerül átvészelni ezt az időszakot.


K. P. (34 éves)
könyvelő

Elindult valami… A párkapcsolati problémák kezelése is szakma. Ebben segítséget kérni nem szégyen, hanem felelősségteljes döntés.

Elképedve tapasztaltam, hogy létezik egy olyan szervezet, szakértő gárda és szemlélet, amelyik segít az élet egyik legnehezebb szakaszában. Méghozzá teljeskörűen. Gyermekek érdekeinek védelme és lelki támogatása. Szülők, társak támogatása. Ügyvéd és ingatlanos. A “mentsük meg a kapcsolatot ha lehet, és támogassuk a békés elválást ha nem lehet megmenteni” szemlélet konkrét gyakorlása.

Profizmus és szakértelem. Racionalitás és együttérzés. Tapasztalat és időhatékonyság. Ezt tudja felmutatni Balázs és csapata egy alig több mint egy év alatt. Fantasztikus.

Őszintén köszönöm az első, szemfelnyitó beszélgetést és a gyors segítséget életem legnehezebb döntése előtt és alatt!


Sz.Sz. (46 éves)
mérnök

Kedves Balázs!

Ma úgy indultam neki ennek a találkozásnak, hogy annak ellenére, hogy szeretem a feleségem, a bizalom elvesztése miatt el akarok válni. A közös beszélgetés során olyan apró részletekre világítottál rá, mintha régóta ismernél minket.

A tapasztalatoddal, szakértelmeddel utat nyitottál számunkra, hogy újra higgyünk egymásban. Szükségünk volt/van segítségre, és hisszük a csapatotok közreműködése révén ismét egymásra találhatunk, és a kapcsolatunk egy új alapokon még erősebb lesz.


K. V. (34 éves)
vállalkozó

A Balázzsal való konzultáció instant segítség volt, mert a fizikális rosszullétemen egyből segített, mintha bevettem volna egy nyugtatót.

A segítőkkel való időpontfoglalás pedig visszaadta a reményt, hogy van kiút ebből a pokoli helyzetből.


P. T. (48 éves)
vállalkozó

Teljesen kétségbeesve érkeztünk mindketten a férjemmel Balázshoz. Össze voltunk zavarodva nem tudtuk merre haladjunk, csak azt tudtuk, hogy így tovább nem.

Nagyon megnyugtató volt, hogy azonnal kaptunk időpontot még aznapra, hisz abban a zavarodottságunkban, amiben már hetek óta vergődtünk, már nem bírtuk, minden nap számított.

Balázs nagyon lényegretörő, mélyrehatoló kérdéseivel gyorsan feltérképezett. Megnyugtató volt számunkra, hogy van egy ember aki megért minket, és látja a fényt az alagút végén.

Balázs köszönjük a nyitottságod, közvetlenséged, mintha 100 éve ismernénk egymást. Közben olyanokat dobott a fejünkhöz amit egymástól hallva nem bírtuk volna elviselni. Köszönjük, mert ez előremozdít!

Várjuk a folytatást!


K. R. (50 éves)
háziorvos

Kedves Galambos Balázs!

A mai napon, 2021.07.02.-án részt vettem az általad megtartott házasságmegmentési konzultáción, amit a lányomnak és a vejemnek tartottál, a nagymamák bevonásával.

Nagyon érdekes, egyedi, célravezető és eredményes volt a találkozásunk. Nagyon tetszik az, hogy minden irányú problémára, ami felmerül az ügyfelekben, Te tudsz ajánlani olyan kollégákat, akik minden bizonnyal tudnak segíteni a hozzájuk fordulóknak.

A lányomnak és a vejemnek nagyon hasznos volt a beszélgetés és látom azt is, hogy sokat haladtak azon az úton, ami a házasságukat megmenti és együtt maradnak. Nyilván ehhez a “házi feladatukat”, amit kaptak maximális nagy odafigyeléssel otthon gyakorolni kell.

Ezt a módszert, amit ma tapasztaltam jó szívvel ajánlom mindenkinek.

További jó munkát kívánva, üdvözlettel


A. É. (69 éves)
nagymama

Az Interneten találtam rá Balázsra és a központra, miközben a békés váláshoz kerestem tanácsokat. Az első telefonhívásom után pár nappal már tudott is fogadni a férjemmel együtt bennünket Balázs.

Nagyon hasznos volt az első tanácsadás. Balázs feltérképezte mindkettőnknél, hogy milyen folyamat vezetett a döntésig, igyekezett felmérni, hogy milyen igényeink és félelmeink vannak. Külső szemmel, tanácsadóként próbálta megvilágítani mindkettőnknek, hogy a másik most min megy keresztül, elmondta, hogy mik várnak még ránk lelkileg és ügyintézésben egyaránt. 

Tanácsokat adott, hogy miket tegyünk és ne tegyünk, hogy a sok válás miatt felmerülő vitás helyzet ellenére is békésen, barátként tudjunk elválni. Abban is kaptunk segítséget, hogy a gyerekek számára hogyan tudjuk a legkisebb sérülést okozni a folyamat során.

A tanácsadás végére mind ügyvéddel, mind gyermekpszichológussal, illetve bennünket támogató szakemberrel tudtunk időpontot egyeztetni, így végre úgy érzem, hogy nem egyedül kell leküzdenem minden problémát, amit ez a nehéz döntés hozott.


M. V. (41 éves)
közgazdász

Balázs sokat segített már az első alkalommal is. Főleg abban, hogy a köztünk lévő tisztázatlan és egyben lezáratlan kérdéseket meg tudjuk beszélni, el tudjuk mondani egymásnak.

Ugyan a válás mellett döntöttünk, de így sokkal humánusabban, a gyerekekre nagyon figyelve tudunk továbblépni. Minden felmerülő problémára tudott szakembert ajánlani. 

Köszönöm az eddigi segítséget és hogy van ilyen lehetőség.


P. Gy. (40 éves)
pénzügyi elemző

Szinte teljesen reményvesztetten indultam el Balázshoz, 21 év házasság után szomorúan, egy ideje egy helyben toporogva, tehetetlenül állva házasságom romjain. Beszélgetésünk után úgy érzem, talán van még egy kicsiny reménysugár.

Köszönöm Balázsnak a közvetlen, szeretetteljes, ám lényegretörő, kíméletlen kérdéseit, észrevételeit, tanácsait!

Szeretettel ajánlom a SzépenVáljEl csapatát minden párnak, akik megtorpanva, elakadva érzik párkapcsolatukat.

Köszönöm szépen!


G. M. (47 éves)
agrármérnök

Kedves Balázs!

Nagyon örülök, hogy rátaláltam a honlapotokra és, hogy pár napon belül tudtunk is találkozni. Az első konzultáció végén azt kívántam, hogy bárcsak ismertelek volna benneteket 1,5 évvel ezelőtt, amikor a válás gondolata megfogalmazódott férjemben. 

Pár általad leszervezett találkozóval a noteszomban és azzal a megnyugtató gondolattal jöttem el a megbeszélésről, hogy a válás kellemetlen és megterhelő folyamatának átvészelésében szakszerű támogatásra számíthatok tőled és csapatodtól. 

Hálásan köszönöm a segítségedet!


P. E. (45 éves)
HR szakértő

Balázs számomra egy hihetetlenül megnyerő modorú Úriember, aki kendőzetlenül tart tükröt a páciens elé, nem kímélve annak reakcióját. Borzasztó egyszerűséggel, de kíméletlenül ébreszti fel “Csipkerózsikát” az álmából.

A segítőkészsége és problémamegoldó képessége meghaladja nem túlzással sok pszichológus, tanácsadó, segítő munkáját. Mert sok sok szakember bőven elbújhat mögötte. (de ezzel nem leírok senkit termeszetesen). A tudása messzemenőkig felsőfokú, és ezt nem rest használni is. Én mindenkinek ilyen jó szakembert kívánok, ha lehetne én mindenkinek őt.

Köszönöm szépen Balázs a segítséged, nélküled nem biztos, hogy célba jutnánk. De már tudom, hogy arrafelé tartunk. Köszönöm.


K. N. (41 éves)
masszőr

Balázs nagyon lényeglátó. Emberismerete lenyűgöző. Férfiként nagyon látja, érti a női problémámat és pont ezért, mert az ellenkező oldalon áll, tud hatékonyan támogatni, irányt mutatni, segíteni átlépni az eddigi elakadásaimon, hogy ne kerüljek újra és újra ugyanabba a helyzetbe.


Ö. R. (39 éves)
újságíró

Mint sokan megírták előttem, egy hatalmas kő volt a gyomromban, mikor megérkeztem hozzá, mikor eljöttem a kő eltűnt és sokkal nyugodtabb lettem. Olyan, mintha egy régi barátomhoz mentem volna, aki mindent tud, és támogat.

Köszönöm neki, és arra bíztatok mindenkit, ha kilátástalannak tűnik minden, keresse meg őt, nem fog csalódni.


S. Cs. (45 éves)
édesapa

Egy bántalmazó kapcsolatból, egy nárcisztikus embertől menekülők. Nem enged el harc nélkül, de úgy érzem, itt megtaláltam a kellő támogatást és segítséget, hogy ne legyek többé áldozat.

Egy véletlen folytán Köböl Anita videóját nézve találtam rá a központra és éreztem, hogy Ők kellenek Nekem. Nagyon gyorsan és rugalmasan zajlik a konzultáció, Galambos Balázs hamar átlátta a helyzetem és a megfelelő szakemberekhez irányított.

Nagyon nehéz napok vannak mögöttem, de úgy érzem, kezdem látni jogilag és pszichésen is a kiutat nekik köszönhetően.


Cs. V. (33 éves)
édesanya

Kedves Balázs.

Azt hiszem, sokat vártam arra a pillanatra míg meghallottalak a rádióban, bátorságot vettem, hogy felkeresselek. 

Ez akkor egy jó döntés volt! 

Első találkozásunk meggyőzött, hogy egy jól felkészült, lelkes, magabiztos csapat állt össze veled.

Sok lelkesítő – motiváló gondolat, megoldás központúság, közvetlen és nyitott pozitív gondolkodás jellemez téged.

Maradj ilyen mindig!

Köszönöm!


M. A. (39 éves)
édesanya

Kedves Balázs!

Az első találkozásunk eredményével nagyon elégedett vagyok. Amellett, hogy a feszült hangulat oldódni tudott kettőnk között, végre úgy érzem, hogy megfelelő kommunikációs teret találtunk a problémáink kezeléséhez.

Mindezt annak tulajdonítom elsősorban, hogy nyílt őszinteség mellett is felettébb empatikus tudsz lenni mindenkivel, tapasztalásokkal és szakmai tapasztalatokkal tudod alátámasztani a mondanivalódat, és szakmai csapat vesz körül.

Az egyéni kompetenciáidból pedig külön kiemelném, hogy nagyon jól értesz a nők nyelvén, elfogadják a véleményedet, megértést kapnak tőled.

Egyszóval ezidáig tetszik a dolog, tegnap végre együtt volt a Család. Köszönöm az eddigi segítségedet, ma 18:30-ra pedig már találkozóm van Péterrel.


H. B. (38 éves)
vállalkozó

Barátnőm ajánlott Titeket. Szimpatikus volt, hogy nem csak válóperes ügyvédet találok így, hanem a teljes problémakörre mindent. Beleértve akár a meditációt is és a gyermekpszichológust.

Várom hogy mi lesz, és remélem hogy ha válásra kerül is a sor, akkor így a másik fél is jobban arra törekszik majd, hogy valóban szépen váljunk el, ha nem egy válóperes ügyvéd keresi első körben.


C. Zs. (38 éves)
kereskedő

Kedves Balázs!

Valóban minden területre kiterjedő segítséget tudtatok adni és végre reményt adott nekem, hogy jó kezekbe kerül a válásom. Két éve csak egy helyben tipródok, de remélem, most már sikerül minél előbb pontot tenni az ügy végére.

Mindenkinek ajánlom a központot aki válik, mert nem kell hogy egyedül küszködjünk a jogi útvesztőkben. Hatékony és valóban azonnali segítséget kaptam.


S. E. (41 éves)
édesanya

Azért kerestem meg a SzépenVáljEl Válásközpontot, mert úgy éreztem, hogy a házasságom mélypontra jutott.

Első találkozásunkkor Balázs megnyugtatott és arra ösztönzött, hogy mindenképpen üljünk le beszélni hármasban, a férjemmel együtt, de addig is nekem leszervezett egy időpontot egy remek szakemberrel. A mediációs ülés bizalmas, őszinte légkörben telt, Balázs jól irányította a beszélgetést és a nehéz kérdésekre is válaszolnunk kellett, hiszen ezáltal tudtunk szembesülni a problémáinkkal.

Nagyon hasznosnak éreztük a találkozót és csak ajánlani tudom mindenkinek, mert nagyon jó kezekbe kerül, aki őket választja!


H. R. (43 éves)
virágkötő

Nehéz helyzetbe kerültem, éppen törik házasságom, mint egy hajón a főárbóc. Bonyolult a helyzetünk, több gyerek is van. Volna valamiféle kiút ahol támogatnak, értik azt amit mondok? Segítségre volt szükségem. Keresgéltem.

Találtam egy olyan helyet ahol nem csak ügyvéd van mellettem, hanem sok más szakember, akik végigkísérnek. Így találtam meg Balázst, aki segítő jobbot nyújtott nekem és én belecsaptam a tenyerébe. Majdnem két órát beszélgettünk, többel jöttem el mint ahogy odamentem.

Köszönöm neki.


L. P. (65 éves)
4 gyermekes édesapa

Balázzsal egy véletlen hozott össze. Egyik cikkét kaptam meg linkben. Mikor elolvastam Balázs munkásságát, motivációját, azonnal felvettem vele a kapcsolatot. Cselekedetem a hasonlóság vezette vakon. Párhuzamot láttam abban, amin keresztülment és amilyen helyzetben én vagyok. Viszont csak a kapcsolatfelvétel után jöttem rá, mekkora szükségem is van rá és csapatára.

SzépenVáljEl csapatától sokkal többet kapok, mint amire gondoltam.


P. M. (37 éves)
mérnök

Barátságos, nyugodt környezetben tabuk nélküli beszélgetést kaptunk. Ugyan határozott céllal érkeztünk, de ennek ellenére Balázs megpróbálta kiaknázni a lehetőségeket kettőnk kapcsolatának, illetve egyénünk fejlesztésére.

Végig segítőkészen fordult hozzánk. Minden szükséges információt megkaptunk és hozzáértő szakemberekhez lettünk tovább irányítva. Ezúton is köszönöm a segítséget!

Üdvözlettel,


F. G. (30 éves)
raktáros

Amikor először megfogalmazódott bennünk a férjemmel, hogy válni szeretnénk, már akkor hallottam egy barátunktól a SzépenVáljEl csapatáról. Biztatóan hangzott, mert ha már mindenképpen válás, az legyen méltó az életünkhöz és szép befejezése a közös utunknak.

Hónapok teltek el, mire megérett bennünk az érzés és számomra nem volt kérdés, hogy hozzájuk fogok segítségért fordulni. Hitelesnek éreztem, hogy az egésznek a megálmodója, Balázs is elvált és az ő veszteségén, akkori “anyátlanságán” keresztül jutott el az ötletig, hogy felkarolja az ilyenkor nagyon is törékeny feleket.

Felhívtam őt és lazán beleszólt a telefonba, onnantól éreztem, hogy jó helyen vagyunk. Azonnal rám hangolódott és fogta a kezemet az első időpont megszületéséig. A találkozónk baráti, bensőséges, érzésekkel teli lett, jól esett mindkettőnknek, hogy meg szeretne ismerni minket és ha van még lehetőség a kapcsolatunkban, akkor megmenteni azt.

A legjobb dolog Balázs kezdeményező és odafigyelő személyiségén felül az, hogy egy teljes szakember csapat van mellette, így teljes biztonságban érezzük magunkat minden megbeszélni kívánt területen.

A pici gyerekünk miatt azonnal gyerekpszichológus időpontunk lett, a gyászfeldolgozáshoz, elengedéshez veszteségfeldolgozó szakemberekhez kerültünk, ezen felül pedig ügyvédek kínálnak lehetőségeket az anyagi szétválásunkhoz.

Csak néhány hét telt el az első időpontunk óta, de az addig nyomással telt éjszakáim megszűntek, látok perspektívát és lelkileg is elindultam egy hatékonynak tűnő úton. Hálás vagyok, hogy léteznek. Szívből ajánlom őket azoknak, akik ugyanebbe a helyzetbe kerülnek, mint mi.


V. J. (39 éves)
közgazdász

A mai napon volt szerencsém egy nagyon mélyenszántó beszélgetésre Balázzsal. Rendkívül tanulságos volt, Balázs ritka emberismerettel rendelkezik, örülök hogy rátaláltunk.


T. O. (40 éves)
anyuka

Balázsról egy családjogban nem jártas ügyvéd ismerősömtől hallottam. Amikor felhívtam, rögtön másnapra kaptam is hozzá időpontot. Átbeszéltük, hogy mik a teendők és egyeztetett nekem időpontot a szükséges szakemberekkel.

Úgy érzem a jelenlegi helyzetet képtelen lennék egyedül megoldani, de Balázsban egy profi és támogató személyre találtam. Az egész még csak most kezdődik, éppen ezért jó tudni, hogy fogja valaki a kezem.


P. N. (30 éves)
német szakfordító

Kedves Balázs,

Egy reményvesztett pillanatban találtam rátok. Sajnos a házasságunk, váratlan fordulatok miatt rendkívül megromlott, a válás szélére kerültünk. Én korábban nem vettem észre a jeleket, vak voltam és abban a hitben éltem együtt a feleségemmel, hogy minden rendben van, de tévedtem.

A napi kommunikáció hiánya miatt, a problémák kibeszélése helyett a feleségem falakat húzott maga köré, és úgy engedett engem már el lelkileg, hogy közben még együtt éltünk. Sajnos belépett egy harmadik fél is az életünkbe, aki mellett megtalálta mindazt, amit én már nem nyújthattam neki.

Hidegzuhanyként szembesültem azzal a ténnyel, hogy a feleségem már régóta nem szeret és egy pillanat alatt elveszítettem mindazt, amiért addig küzdöttem, a családomat.

Leírhatatlan érzés kerített hatalmába, kicsúszott az addigi biztos talaj a lábam alól, hirtelen a mindennapok részévé vált a bizonytalanság, a csalódottság, a félelem és gyermekeim és a feleségem elvesztése.

Ekkor találtam rá Balázsra, akitől a beszélgetésünk során olyan válaszokat kaptam, hogy hol rontottuk el, amire nem is gondoltam volna. Több óra beszélgetés után rávilágított arra, hogy az Élet egy ajándék és nem áll meg. Válaszokat, erőt, célt és motivációt kaptam tőle. A mögötte álló stáb profi szakemberekből áll és a küldetésük, hogy egy összetört emberből ismét értékes embert csináljanak.

Én bízok bennük, hogy hamarosan így vagy úgy, de teljesen más ember leszek a segítségükkel.

Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket,


B. T. (45 éves)
vállalkozó

Krízishelyzetben is gyors, konkrét, gyakorlatias, lényegre törő és a helyzet minden szereplőjére, valamint aspektusára kiterjedő segítség. Igazán válaszkész szolgáltatás, nekem S.O.S. módban segített. Jobb lett volna minél előbb élni vele.

Külön jó volt, hogy finomkodás nélkül is visszatükrözted a helyzetet, illetve a férfi szemszög.


V. M. (39 éves)
tanárnő

Kedves Balázs és SzépenVáljEl csapat!

Örülök, hogy találkoztunk ma, bevallom, hosszú, fals önismereti út van mögöttem, amit egy mondatoddal a kukába is öntöttem… Köszönjük, hogy találkoztál velünk, és hogy megnyílhattunk előtted. Tényleg mindkettőnket képviselted, amitől én nagyon biztonságban éreztem magamat és így tényleg gyorsan tudtunk haladni.

Kíváncsian várom a találkozót a szakemberekkel, kemény munka áll előttünk, de én állok elébe, már nincs vesztenivalóm.


G. V. (37 éves)
tanárnő

Kedves Balázs!

Köszönjük a konzultációt és a gyors ügyintézést.

A közvetlen, nyitott kommunikáció sokat segített.

Úgy néz ki, megvan az irány.

Üdv,


S. R. (50 éves)
taxisofőr

Kedves Balázs!

Azt hiszem mind a kettőnk nevében mondhatom, hogy köszönjük a ránk szánt időt! Jó érzés volt nyíltan beszélgetni a problémánkról. Remélem sikerül elsősorban a gyerekek miatt a kitűzött cél, hogy szépen váljunk el.

További szép estét kívánok!

Üdv,


S. I. (31 éves)
bőrdíszműves

Szia Balázs!

Az első beszélgetéskor megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy amit gondolok, érzek a kapcsolatunkban lévő problémákról, azt egy szakember visszaigazolta.

Köszönöm,


P. I. (50 éves)
projektmenedzser

Kedves Balázs!

Köszönöm a kendőzetlen kritikát, az okítást és a támogató biztatást!

Nagyon hasznos volt…

Meggyőztél, hogy érdemes energiát fektetni a parázs fellobbantásába és bízom abban, hogy sikerül… és újra élhetjük azokat az élményeket a Párommal, melyekben már részünk volt…!

Elindultunk a siker érdekében és jó érezni, hogy nem vagyunk egyedül…


F. F. (60 éves)
vállalkozó

A Balázzsal történt első megbeszélés kiválóan sikerült. Minden nyitott kérdésre megkaptam a válaszokat. Sikerült egy tervet is felállítani a következő időszakra, ami alapján biztos sikerül majd sikerrel zárnunk ezt a nem túl kellemes folyamatot.

Fontos, hogy a béke és a tisztesség megmaradjon köztem és a volt párom közt a válás után is.


K. J. (41 éves)
logisztikus

Balázzsal jó volt beszélgetni, felkészült szakember válás előkészítés témájában.

Az első beszélgetésünk kötetlen, mindenre kitérő volt.

Minden lehetőséget átbeszéltünk, megnyugtató válaszai és döntés támogató ötletei alapján mindenkinek ajánlom.


V. Zs. (47 éves)
informatikus

Kedves Balázs,

A Szépenváljel oldalt internetes keresés alapján találtam, és bizalmat gerjesztően hatott a széleskörű segítségnyújtási lehetőség, amit biztosítani tudtok. Ez a beszélgetés során is megerősítésre került bennem.

Könnyen és gyorsan ment mind a kapcsolatfelvétel, mind a találkozó időpontjának megtalálása. Köszönöm a beszélgetést, mely nagyon kellemes hangvételű volt, ennek során sok hasznos információt kaptam a válással kapcsolatos minden területen.


N. B. (43 éves)
projektvezető

Szia Balázs,

Köszönöm a mai beszélgetést. Nagyon hasznos volt számomra, mert gyakorlati tanácsokat kaptam tőled. Néhány kérdésben a Központ szakértőit is spontán bevontad a konzultációba, akik készségesen segítettek tanácsaikkal.

Rámutattál néhány lényeges dologra, amiben eddig nem voltam kellően tájékozott és felvilágosítottál, hogy meddig érdemes küzdeni. Remélem sok sorstársamnak tudtok reményt és megoldást kínálni.

Üdvözlettel,


V. A. (49 éves)
értékesítési vezető

Kedves Balázs!

Örülök, hogy megtaláltalak titeket.

Köszönöm a közvetlenséged, a problémaérzékenységed és a tenni akarásod. 

Üdv,


K.-H. A. (47 éves)
tanárnő

Kedves Balázs,

Szeretném megköszönni az első találkozás alkalmával nyújtott emberi és szakmai hozzáállásodat. Megnyugtató számomra, hogy életem legnehezebb időszakában egy emberséges, ugyanakkor professzionális csapat segíti a hivatalos ügyintézés teljes egészét, valamint a személyre szabott támogatást.

Tiszta, világos információkat kaptam a felmerülő kérdéseimre, hatékony és gyors az információáramlás és időpont egyeztetés.

Tudom, hogy jó kezekben vagyok, és nagyon örülök, hogy megtaláltalak Titeket! Minden hasonló cipőben járó, válás előtt lévő sorstársamnak jó szívvel ajánlak Benneteket.

Köszönettel és üdvözlettel,


R. G. (32 éves)
eladó

Kedves Balázs!

Egy tv műsorban láttalak nyilatkozni válással kapcsolatban. Az életemben sajnos bekövetkezett egy kapcsolati krízis, és hosszas gondolkodás után kerestem fel az általad alapított válásközpontot. Maximális segítséget kapok a problémám megoldásában szakmai és lelki oldalról egyaránt.

Egyszer kerestem fel ügyvédet válással kapcsolatban, de megalázva jöttem el. Ezután nem mertem segítséget kérni, magamba fojtva próbáltam túlélni a napokat, a férjem okozta megalázást. Ekkor láttam meg a műsort, és úgy gondoltam Balázs csapatában megbízhatok. Nem kellett csalódjak.


M. Sz. (50 éves)
ápolónő

Balázs IGAZI odafigyeléssel és türelemmel hallgatott meg. Szinte furcsa volt, hogy egy értelmes férfi odafigyel rám és fél szavakból megért, nem kell alapvető dolgokat megmagyarázni. Hamar eljutottunk az 1-ről a 2-re, hogy milyen szakemberek tudnának segíteni engem ezen az úton.

Ebben a történetben az egyik legfontosabb az információ, ami segít a döntésben és a további életvezetésben. Ilyen szakemberekkel ellátott, de ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy azt mondta – és látszott hogy nem csak mondja hanem ez valóban így is lesz – hogy bármikor felhívhatom és fordulhatok hozzá. Ez nekem olyan megdöbbentő volt, nem erre számít az ember.

Én tiszta szívvel ajánlom minden nehézségekkel küszködő férfinak és nőnek, hogy mielőtt belevág a válás folyamatába, beszéljen egyszer Balázzsal, nagyon megéri.


T. K. (47 éves)
fogorvos

Sziasztok,

Balázs tempója és stílusa nem egyezik a miénkkel, de ez csak első percekben keltett bennünk fura érzést.

Olyan helyzetet vázoltunk, amiben azt gondoltuk, hogy sosem nyerhetünk, de szeretnénk a pozíciónkat egy kicsit feljebb helyezni. Balázs kimondta azokat az érzéseket és gondolatokat, amiket mi sosem merünk, és az egész helyzetet teljesen megfordította.

Apró pontként mentünk a találkozóra, és magabiztosan kész tervekkel távoztunk, mosolyogva és optimistán.

Nem vagyunk kész egyáltalán arra ami jöhet, és bízunk benne, hogy egyszer csak minden jó lesz, ami valószínűleg nem így lesz, de Balázsék segítségével remélhetőleg sikerül a legjobb megoldást megtalálni, ehhez olyan segítséget kaptunk, amire szükségünk volt.

Minden anyukát, apukát arra biztatunk, hogy menjen el egy ilyen beszélgetésre, mert nincsen reménytelen helyzet.


H. Sz. és H. K.
informatikus házaspár

Kedves Balázs,

Az életem egyik legnehezebb szakaszában vagyok jelenleg, amikor is szembesülnöm kellett azzal, hogy a párkapcsolatom helyrehozhatatlanul megromlott és sajnos a normális kommunikáció sem működik már közöttünkEbben a helyzetben, amikor egy nehéz lépés elé érkezik az ember, minden erőre és segítségre szüksége van.

Pontosan ezt kaptam és kapom Tőletek, amikor első alkalommal személyesen találkoztunk és beszélgettünk Veled és Mónival. Már az első telefonhívásnál pozitív és segítő hozzáállással találkoztam és rögtön másnapra kaptam időpontot, hogy beszélgessünk a problémáról.

A beszélgetés során minden kérdés előkerült (megismerkedés, hogyan jutottunk el erre a pontra, mi lehet az ideális jövőkép) és valóban azt éreztem, hogy mindenképp a legjobb megoldás megtalálása a cél.

Azonnal kaptam 2 szakemberhez is nemcsak elérhetőséget, hanem kompletten leszervezett konzultációs alkalmat, ahol mindketten messzemenőkig segítőkészek voltak és biztosítottak arról, hogy sikerül túljutni ezen a nehéz időszakon.

Nagyon örülök annak, hogy van ilyen vállalkozás hazánkban, ahol az Ügyfél áll a középpontban és akármilyen problémával is szembesül a válás/szakítás kapcsán, a megfelelő szakember házon belül, egy telefonhívásra van csak.

Köszönöm szépen a megértéseteket és a segítségeteket.


Sz. Gy. (37 éves)
informatikus

Szia Balázs,

Sziklákkal a gyomromban érkeztem. Nem tudtam mi vár rám. Nehezen indult, technikai malőr, további szorongás. Majd Balázs vezetésével pillanatok alatt bizalmi légkör tudott kialakulniMaximális figyelemmel, intelligenciával, empátiával segített mindkettőnket a rögös-szakadékos úton.

Nem tudni, hogy mi követ még minket, de azt tudom, hogy jó kezekben vagyok.

Köszönöm.


N. V. (46 éves)
banki dolgozó

Évek óta élünk külön, a volt élettársam a két gyerekkel, én új házasságban. A gyerekek felügyeletét megegyezésünk alapján a bíróság az édesanyjuknak ítélte. 8 év után jutott olyan fázisba a nem túl békés különválás, hogy az anyuka nem tud megbirkózni a két gyerekkel, ezért a kisebbet “átadná”.

Ez nagyon sok kérdést vetett fel, ami miatt a Válásközpont segítségét kértem. Úgy érzem szükségem van egy harmadik félre, független szakember csoportra, aki segítséget, útmutatást ad nekünk ebben.

“Szakmai” és élet tapasztalataik alapján Balázs és Mónika alaposan feltárva egy hosszú beszélgetés során a helyzetet, minden problémára készségesen ajánlott szakembert és elindultunk a jó irányba.

Köszönöm az eddigi törődést és azt, hogy reményt adtatok a nehéz helyzet kezelésére.

Mindenkinek ajánlom, hogy mielőtt a válás gondolata felmerül, keresse bizalommal a SzépenVáljEl Válásközpontot.


B. A. (50 éves)
orvos

Sajnálatos, de folyamatban van a válásom. Maga a tény is megrázó, különösen hogy vannak nehezítő tényezők (gyerekek, lelki és anyagi nehézségek). Környezetemben ezt tabuként kezelik, oldd meg valahogy!

Érthető hát hogy miért érzem hatalmas segítségnek ha a felmerülő kérdésekre hiteles és gyors választ kaphatok, legyen az jogi vagy pszichológiai jellegű.

Köszönet érte!


D. A. (41 éves)
vállalkozó

Örülök, hogy rátok találtunk a férjemmel. Nem az eldöntött válás tényével mentünk hozzátok, de házasságunk legnehezebb szakaszában, a lehetőségeket keresve.

Egy empatikus, professzionális csapattal találtam magamat szemben, egy olyan lehengerlő energiával és hozzáállással, amire nagy szükségem van. Már a konzultáció végére megvoltak azok a szakemberek (és időpontok), akikhez fordulhatunk, hogy mindenki számára megfelelő megoldást megtaláljuk.

Külön köszönöm a mai érdeklődést, hogy hogy vagyunk.

Sziasztok!


F. R. (39 éves)
jogász

Kedves Balázs és Móni!

Örülök, hogy felkerestünk benneteket házasságunk válságával kapcsolatban. Segítettetek nekünk, a másik szemszögéből látni a helyzetet. Így talán a későbbiekben sikerül együttműködő viszonyt fenntartanunk, ez elsősorban a gyerekeink érdekében létkérdés.

A helyzetet és a lehetőségeket felmérve minden irányban további segítséget tudtatok biztosítani. Ezen az úton még haladunk. Külön köszönet Balázsnak, hogy végig kapcsolatban vagyunk…


Sz. O. (47 éves)
édesanya

Balázsék sok mindenre rávilágítottak, a nehezen, vagy nem kezelhető, kilátástalan helyzet egyszerűbb lett, a bennünk felgyülemlett feszültség, lelkiismeretfurdalás szinte elmúlt, utat mutattak, hogy lehet különválni szépen.

Köszönöm!


Sz. O. (50 éves)
háztartási kisgépszerelő

Sziasztok!

Facebookon találtalak meg titeket. Nem tudtam mire számítsak a konzultációnál. Szimpatikus volt már a hirdetésetekben, hogy ilyen sok hozzáértő szakemberetek van. Kíváncsi vagyok a továbbiakban a közös munkára, főleg, hogy abból Csabiban mi csapódik majd le.


T. N. (34 éves)
tanító

Szia!

Gyomorgörccsel mentem oda, de szinte vidáman jöttem el. Nagyon felkészültek, alaposak voltatok. Minden kérdésre tudtatok válaszolni, látszott a hozzáértés.

Bensőséges volt a hangulat, ami egy ilyen helyzetben nagy kincs, mert igen érzékeny témákat kell megvitatni. A szennyesét nem teregeti ki senki akárkinek, mégis bizalmat árasztott a légkör.

Bevallom először sokkolt, hogy ide is kell menni, oda is tovább kell menni, ügyvédhez, mediátorhoz, gyerekpszichológushoz, veszteségterapeutához, de már mire hazaértem beláttam, hogy ez tényleg szükséges, és megéri most rááldozni az időt és némi pénzt, hogy a veszteséget minimalizálva, nyugodt szívvel léphessünk tovább.

Még csak a válás elején vagyunk, de már most érzem, hogy nem vagyok elveszve, mert törődnek velünk.

Köszönöm.


G. H. (40 éves)
könyvelő

Nagyon jól esett, hogy kitűnő meglátásokkal, észrevételekkel szembesítettek megfelelő empátiával. Köszönöm a kezdő lökést, amit kaptam!


B. K. (49 éves)
pszichológus

Mónival és Balázzsal történt beszélgetés kapcsán, rengeteg segítséget kaptam, hogy hogyan tudok túljutni életem legnehezebb és egyik legfájdalmasabb időszakán.

Összeszedetten, hatékonyan elmondtak minden olyan dolgot, ami a legfontosabb azzal kapcsolatban, hogy ténylegesen szépen és békésen váljunk el.

A beszélgetés során nem csak válaszokat kaptam, hanem megnyugvásra is leltem.


Sz. N. (34 éves)
mérnök

Kedves SzépenVáljEl csapat!

Nekem nagyon pozitív a tapasztalatom veletek, számíthattok az ajánlásomra is.

Bomba gyorsasággal vállaltátok a személyes találkozót és profi módon kommunikáltátok le a helyszínt is a találkozóhoz.

A találkozó során csak tovább erősítettétek bennem az érzést, hogy egy profi csapattal van dolgom. Minden kérdésemre alaposan és érthetően próbáltatok válaszolni. Nem csak választ kaptam, hanem megnyugvást is! Köszönöm ezt nektek!

A találkozó végén nagyon sajnáltam, hogy nem veletek léptem kapcsolatba már a kezdetekkor. Hálás vagyok, hogy ezt elfogadtátok és nem próbáltatok erőltetni semmit.

Összességében egy nagyon komolyan felkészült csapattal találkoztam, akik készek segíteni a legnehezebb helyzetekben is.

Köszönöm, hogy létrehoztátok ez a lehetőséget! Várom a közös munkát veletek.

Üdvözlettel, Gergely


N. G. (35 éves)
gépészmérnök

Kedves Balázs és Móni!

Úgy indultam neki ennek a találkozásnak, hogy a nemsokára-ex-férjemmel megegyeztünk és írjuk le. Tudtam, hogy nem előnyös számomra a megállapodás, az anyagi oldalát el is engedtem, de a gyerekek biztonsága miatt folyamatosan stresszeltem.

Meglepett, hogy kértétek, hogy meséljem el a történetünket. A beszélgetésünk nagyon nehéz volt, mert én nem akartam belemenni a részletekbe, mert…mert nem.

A veletek és Zsanettal folytatott beszélgetések megerősítettek és reményt adtak. Nemcsak információt kaptam tőletek, hanem emberséget, megértést, odafordulást. Kicsit még nehéz elhinni, hogy nem vagyok egyedül egy ekkora teherrel, de nagyon szeretném hinni. Támogatva vagyok – még ízlelgetem a gondolatot.

A következő hetek, hónapok nagyon fontos időszak az életemben és a gyerekeim életében is. Nem mindegy, hogy hogyan tudok elválni a férjemtől. 

Örülök, hogy rászántam magam arra, hogy segítséget kérjek és örülök annak, hogy nem csak abban kaptam segítséget, amiben mertem kérni, hanem abban is, amiben nem.

A férjemmel az egyezkedés iszonyú nehéz. Nincsenek érvei, viszont fenyegetőzik, zsarol, próbál erőből lenyomni… Nem is értem, hogy hogyan juthattunk idáig. Ha nem állnátok mellettem, én nem mernék bele állni.

Iszonyú sokat számít, hogy tudom, hogy nem vagyok egyedül. És nem vagyok önző, buta és rosszindulatú sem. Remélem, hogy meg tudok vele egyezni, bár az elmúlt napok tükrében a kétségeim egyre nőnek. Szeretném, ha belemenne a mediációba. Hátha menni fog a békés út.

Köszönöm, hogy vagytok, hogy számíthatok rátok!

Üdvözlettel: Nikolett


K. N. (35 éves)
ügyintéző

Az interneten találtam rá az oldalra, felhívtam a megadott számot és már akkor kedves, segítő és bíztató szavakat kaptam (az amúgy elég bonyolult helyzetemre). Másnapra már kaptam is időpontot ahol megértő, figyelmes, segítőkész csapat összefogását tapasztaltam.

Kellemes volt a légkör, a kérdéseimre azonnal kaptam kielégítő válaszokat. Egyből intézkedtek telefonon és biztosítottak arról, hogy akármi problémám adódna, nyugodtan hívhatom őket. Aznap még ők telefonáltak, hogy még milyen segítséget tudnak ajánlani.

Kellemesen csalódtam, hogy nem csak addig foglalkoztak velem, illetve az ügyemmel, míg ott voltam hanem utána is. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek! Merjetek segítséget kérni tőlük, mert ők megtalálják a megoldást minden problémára!

Köszönöm szépen még egyszer kedves Móni és Balázs!


D. A. (43 éves)
gyógymasszőr

Kedves SzépenVáljEl Csapata!

Mónika és Balázs köszönöm!

A keddi konzultáció során nagyon sok hasznos információt kaptam. A feltett kérdések során jöttek a felismerések.

Jó tudni, hogy az ember nincs teljesen egyedül a bajban. Jó, hogy rátaláltam a SzépenVáljEl oldalra!

Üdv, Katalin


N. K. (46 éves)
postai dolgozó

Kedves SzépenVáljEl Csapat!

Köszönjük a tegnapi konzultációt!

Nagyon jó az a tudat, hogy az ember egy ilyen nehéz helyzetben nincs egyedül. Van, aki terelgeti ezen a rögös úton.

Bízom benne, így az első konzultáció után valóban “szép” lesz a válás. S Mindenki baráti viszonyban tud a gyerek miatt együttműködni. Fontos ezt megtanulnunk és elsajátítanunk. A gyűlölködés és a bosszú nem vezet jóra. Sok idő és felesleges energia, ami ilyenkor felhalmozódik. Inkább választom a kevésbé fájdalmas megoldást.

Köszönöm Balázsnak azt a lehetőséget, hogy a közös megbeszélést elősegítve az otthonunkba is eljött. Ezt eddig még sehol sem tapasztaltam. Igazán családi és baráti gesztus. 

Üdv, Kriszta


Sz. H. K. (42 éves)
adminisztrációs munkatárs

Örülök, hogy rátaláltam a www.szepenvaljel.hu oldalára! Itt egy helyen megtaláltam azokat a szakembereketakik segítenek nem csak a válásban, de abban is, hogy a gyermekeimnek és mindenkinek, aki érintett ebben a dologban, könnyebb legyen a feldolgozás és az elválás.

Mindenkit arra bíztatok, hogy válasszátok a szebbik utat, és merjetek segítséget kérniItt egy helyen minden kérdésre és problémára választ kaptokMindenki segítőkész, nagyon kedves a csapat!

Köszönök én is mindent!


F. D. (35 éves)
kutyakozmetikus

Kedves Balázs

Szeretnék egy pár sort írni.

Nagyon örültem, amikor már aznap visszahívást kaptam, amikor az első emailt elküdtem. Már másnapra kaptam telefonos időpontot.

Nagyon szervezetten, többen voltunk a vonalban, hogy minden felmerülő kérdésemre lehessen másik időpontot foglalni. Az ügyvédnő lényegretörően a tényekre volt kíváncsi és máris elmondta, hogy mire lesz szüksége annak érdekében, hogy a lehető legjobb segítséget és professional támogatást nyújtsa számomra.

A másik dolog ami meglepett, hogy a Balazs rákérdezett, hogy én hogy vagyok. Évek óta nem kérdezte meg tőlem senki és nagyon jó volt hallani.

Az elmúlt években a gyermekemre koncentráltam és azzal foglalkoztam, hogy neki legyen jó, és most jó volt hallani, hogy valaki velem is törődik. Bár tudom, hogy ez a szolgáltatás és feladatkör része, de akkor is nagyon jó érzés hallani, hogy valaki, aki számomra úgymond idegen, arra kíváncsi, hogy hogyan tudna nekem segíteni.

Kellemes meglepetés volt érezni azt, hogy a megoldást keresik és nem a kifogásokat, hogy mi a nehézség. Ha a dolgok egyszerűen mennének, akkor nem kellene segítség senkinek. A kellemes légkör még inkább arra késztetett, hogy megbízzak a csapatban és tudtam, éreztem, hogy ők segíteni fognak nekem.

Köszönöm!


P. R. (47 éves)
könyvelő

Sziasztok,

Azzal a várakozással mentem el a találkozásra, hogy R-el tisztázzunk alapvető kérdéseket közös gyermekeink jövőjéről, láthatóságáról.

Ehhez képest teljesen mást kaptam. Nagyon tetszett, hogy szándékosan bekérdeztetek, mertetek minket kellemetlen helyzetbe hozni. Nem az volt a cél, hogy tárgyszerűen szétválasszuk a családunkat, hanem hogy felhívjátok rá a figyelmünket, hogy itt még van miért küzdenie mindkét félnek. 

Jó volt megélni, hogy ennyi ismeretség után Ti ugyanazokat szűrtétek le, mint amit én is gondoltam a párkapcsolatunkról. R ezeket a nézőpontokat tőlem sose fogadta el.

Bízom benne, hogy két vadidegen embertől hallva ezeket a nézőpontokat elindul benne valami, hiszen itt nem csak RÓLA és rólam van szó, hanem a két kis gyermekünkről is akiket egy életen át el fog kísérni a válásunk traumája. 

Úgy mentem oda a beszélgetésre mint egy megtört ember de jókedvűen, felvillanyozva jöttem el.

Köszönöm nektek a beszélgetést, bárcsak korábban találkoztunk volna!

Üdv, N.


Cs. N. (32 éves)
projektmenedzser

Köszönöm a meghallgatást és a mindenre kiterjedő megbeszélést.

Hozzásegített ez az alkalom, hogy kicsit közelebb legyek egy szétválás feldolgozásához és megértéséhez, bár én egy dolog miatt kerestelek fel titeket, hogy ha egy kis esélye is van a házasság és az együttélés helyreállításának, akkor abban segítsetek nekünk.

Köszönettel: Gábor


U. G. (52 éves)
sofőr

isztelt Galambos Balázs!

Az első megbeszélésünkre úgy mentem el, hogy kétségeim voltak afelől, hogy hathatós segítséget kaphatnék önöktől.

A beszélgetés során viszont pozitív irányba változott a kép a vállalkozásukról.

Bízom benne, hogy a jövőben a gyakorlatban is ugyanez a pozitív hatás fog érvényesülni, a segítségük kapcsán.

Köszönettel,

Sándor


Sz. S. (48 éves)
mérnök

Sziasztok,

Ma találkoztam először Mónival és Balázzsal!

Túl azon, hogy minden érintett területre kiterjedt a figyelmük, amit kiemelnék, hogy azonnal éreztem rajtuk azt a támogató, megoldást kereső hozzáállást, amire ebben a kicsit elveszett időszakban szükség van.

Összeszedett, hatékony és valóban azonnali segítséget tudnak nyújtani.

Köszi szépen még egyszer!


P. T. (46 éves)
kereskedő

Az 1 órás beszélgetésben, miután vázoltam a teljes történetet, azt éreztem, hogy a válással kapcsolatos nehézségek szinte minden területére kaptam megoldási és problémakezelési javaslatot Balázséktól.

Gondolok itt első sorban a lelki és a jogi területekre, de olyan kérdéseket is kaptam, ami rejtett problémákra világított rá, vagy olyan feladatokra, melyekre nem is gondoltam, hogy foglalkoznom kell vele!

Összességében fontos egy ilyen induló konzultáció a SzépenVáljEl csapatával!


G. P. (41 éves)
menedzser

Balázs és Mónika vállalkozása egy hiánypótló tevékenységet ölel fel, ami szerintem segít a válásban lévő felek közti normális kommunikáció végigvitelében, a szükséges jogi illetve egyéb tanácsadói, pszichológusi kör elérésében, rendelkezésre állásában, magyarán egy helyen találunk minden szükséges szakirányú segítséget.

Habár még a kapcsolatunk elején járunk, eddig egy konzultáción vagyunk túl, de gyorsan átlátták a helyzetemet, megértették, hogy mit szeretnék elérni és ehhez azonnal intézték is a szükséges szakembereket, akik gyors határidővel tudtak szabad időpontot adni.


I. Z. (48 éves)
kereskedő

Kedves Balázs!

Lehetőséget biztosítottak számomra, a házasságommal, válásommal kapcsolatos történetem elmondására, megértést tanúsítottak, figyelmesen és értő módon viszonyultak ehhez a nehéz élethelyzethez.

Reményt adtak, hogy felvehetem a kapcsolatot olyan szakemberekkel, akik érdemben tudnak segíteni.


K. J. (54 éves)
informatikus

Kedves Balázs!

Barátnőm édesanyja látott titeket a TV-ben egy reggeli műsorban, és Rám gondolt, mert ismeri helyzetemet. Én március óta nem tudtam dűlőre jutni, csak nagyon kis lépésekben haladtam a célom elérése felé, a normális körülmények közötti válás felé. Sok a félelmem, sok a nehezítő körülmény.

Anyagi helyzetem sem kielégítő az extra szolgáltatások eléréséhez. De mivel már tarthatatlan az állapot, ezért mégis úgy döntöttem, hogy felveszem veletek a kapcsolatot, mert bár van sok elvált barátnőm, nem tartom magam képesnek ezt akkor is egyedül végigcsinálni.

Minden csata a volt férjemmel egy kínszenvedés. Megvisel ez a helyzet.

Amikor a mai találkozó felé igyekeztem, volt egy telefonos vita a férjemmel. Ezért jeleztem feléd, hogy hezitálok, hogy elmenjek-e hozzád.

Azt hozzá kell tennem, hogy a mai napon sok videódat megnéztem, melyek a Facebook oldalon vannak, így mégis elmentem. Első látásra szimpatikusak voltatok számomra, kedvesek és megértőek, szinte túl közvetlenek is. Én szeretem ezt a légkört, elég nyitott személyiség vagyok.

Sok a félelmem, elsősorban anyagi szempontból. Eddig, házasságunk során többször megfogalmazódott bennem, hogy el akarok válni, de ezt, mivel a gyerekeim még nem voltak felnőttek, nem tettem meg. Most viszont megérett bennem a döntés. És bár fáj, de végig csinálom.

Ebben ti folyamatosan megerősítettetek, hogy mindvégig segítségemre lesztek, végig ott fogtok állni mellettem. Ez önbizalmat adott számomra, és azt a megnyugvást, hogy nem vagyok egyedül, van kilátás, van pozitív jövő számomra.

Az első találkozó végén már rögtön az ügyvédnőhöz irányítottatok, akivel már meg is beszéltük az időpontot.

Összességében köszönöm, hogy vagytok, és várom az ügyvédnővel a találkozót!

Köszönöm!


G. Cs. (45 éves)
iskolatitkár

Szia Balázs!

Nekem tetszett a találkozó levezetése, ahogy irányítottátok Mónival a folyamatot. Nem számítottam arra, hogy ennyi különböző szakterülettel kell majd felvenni a kapcsolatot.

Én egy jogászra, egy pénzügyesre és egy mediátorra gondoltam. Pozitív volt, hogy minden problémakörre azonnal volt egy ember akit fel tudtatok hívni, és tud foglalkozni velünk.

Mikor behúztál a csőbe az osztályozással, akkor volt bennem ellenérzés, de utólag úgy érzem ez Tünde érdekében történt. Utána beszélni sem akart velem, de ma már találkoztunk, akkor higgadtabb volt.

Összehasonlíttatni őt a jelenleg általa legkevésbé kedvelt nővel a földön, és persze ezt én mondtam ki. Ez talán tényleg első lépés, hogy ne legyek számára olyan jó.

A végén mondtad, hogy jó emberek vagyunk. Tünde is ezt mondta nekem mindig, még talán most is ezt mondaná. De lehet jó ember aki elhagyja a családját?

Én csak embernek érzem magam, és mindig próbálok emberként cselekedni, de sajnos ebbe beletartoznak olyan cselekedetek is amelyek sok negatív töltettel rendelkeznek.

Külön köszönöm, hogy Tündével olyan sokat foglalkoztok, tényleg értékes ember, sajnálom, hogy nekünk nem ment tovább, de remélem jóban leszünk mindig.

Szép napot, és jó hétvégét, Móninak is!


F. A. (46 éves)
informatikus

Azt kaptam, amit a honlap ígért: a válással kapcsolatos teljes körű ügyintézést. Hidd el, érdemes felkeresni őket!

Köszi és Üdv


M. Cs. (48 éves)
reptéri dolgozó

Férjemmel a válás mellett döntöttünk és azért kerestük fel a válás központot, hogy humánusan, a gyerekeket kímélve, egymással szót értve tudjunk “szépen” elválni.

Úgy gondoltuk, ehhez szükségünk van egy harmadik félre, aki pártatlanul segít nekünk ebben.

Első alkalommal egy elbeszélgetésre hívott el bennünket Balázs és Mónika. Ott egy sor kérdésre kellett válaszolnunk, ami alapján megismerték a fennálló helyzetet.

Ami meglepett, hogy elég hamar feltérképezték a személyiségünket is. Ennek tudatában próbáltak segítséget nyújtani, hogy a beszélgetés ne legyen feszélyezett, görcsös hangulatú. Az együttérzést és a segíteni akarást éreztem bennük egész idő alatt.

Minden felmerülő problémára sikerült szakembereket ajánlaniuk.

A végén biztosítottak arról, hogy itt nem ér véget a velünk való törődés, folyamatos kapcsolatban leszünk. Ez nekem megnyugvást és erőt adott az előttem álló időszakhoz.

Nem mondom, hogy érzelmileg nem volt hatással rám a beszélgetés, mert volt olyan célzott kérdés is, aminél a válasz eléggé szíven ütött.

Először ezzel kapcsolatban – hogy helyén tudjam kezelni a kérdést – kértem Balázst, hogy beszéljünk. Ő nagyon készséges volt, visszahívott és elmagyarázta ennek a pszichológiáját. Azóta, mondhatni napi szinten érdeklődik és lélekben erősít.

Köszönöm a törődést, úgy érzem így talán könnyebb lesz feldolgozni a válás okozta traumát.


F. T. (46 éves)
irodai asszisztens

Balázs és csapata nagyon sokat segített egy olyan helyzetben, amikor mediátori támogatásra volt szükségem a gyermekeim érdekében az apjukkal való viszony rendezésében.


B. P. (26 éves)
ápolónő

Köszönöm Mónikának és Balázsnak az építő jellegű beszélgetést és információkat.

Kellemes hangvételű volt a találkozó, sok jó tanácsot kaptam.


L. T. (36 éves)
rendezvényszervező

Kedves Balázs!

Találkozásunk előtt rengeteg tisztázatlan kérdés volt a fejemben, és rengeteg kétely az életem nagy és fájdalmas lépése előtt állva.

Beszélgetésünk során több kérdésre is választ kaptam Tőletek, mint ahogy azt reméltem. Bár nem áltattatok semmivel, mégis felerősödött bennem a békés elválás lehetőségének reménye. Látom, hogy van egy csapat, akik többféle szakmai ismeretüket a békés elválás irányába mozgatják és hangolják össze, ez pedig reményt ad számomra.

Köszönöm az első leülésünket, és sajnálom, hogy ilyen nehéz téma kapcsán kellett megismernem ezt a Csapatot!


B. T. (49 éves)
értékesítő

“SzépenVálj” oldalt Internetes keresésben találtam, és figyelem felkeltő volt számomra már maga a megnevezés is.

Felhívtam a honlapon feltüntetett telefon számot, ahol segítő szavakra találtam, valamint már egy másnapi találkozó felajánlást is kaptam. Jól jött ez a hozzá állás, mert eléggé el vagyok keseredve az elhúzódó válásom miatt.

Másnap egy együtt érző, figyelő csapattal találkoztam, akik az elmondásom alapján rögtön ajánlották a szakmai lehetőségeket. Jó érzéssel jöttem el a találkozóról, és már fel is vettem a kapcsolatot az egyik szakemberrel, akivel rögtön neki is fogtunk a munkának. Javasolni tudom mindenkinek, hogy keressék fel az oldalt és kérjenek segítséget. Itt valóban gyors és hatékony csapat várja az emberek válással kapcsolatos problémáinak kezelését.

Örülök, hogy Magyarországon lehetőség van válással felmerülő problémák tekintetében, szakszerű, hatékony megoldást nyújtó szakember csapat munkáját igénybe venni!


dr. B. S. M. (51 éves)
jogász

Kedves Balázs,

szeretném kifejezni, bár nem tudom, hogy kellő kifejezésekkel bírok-e, életem egyik legnehezebb szakaszában tőletek kapott energiáért és segítségért érzett hálámat.

Feleségemmel, házasságunk legnehezebb szakaszában kerestünk meg titeket, és ezen alkalommal én személy szerint kaptam tőled/tőletek olyan megerősítéseket és észrevételeket, melyekre csak egy hiteles külső szemlélő tudja értelmezhetően felhívni az érintett/ek figyelmét. Nagyon szépen köszönöm a támogatást és az azóta is tartó érdeklődéseteket a házasságom alakulása iránt. És köszönöm az ismeret bővítést, mert férfiként nem igazán voltam tisztában a szeretet nyelvekkel, melyek ismerete, úgy vélem most már, elengedhetetlen, ha egy nővel akarsz együtt élni. Ez nem azt jelenti, hogy csak ez kell, de ez is fontos! A másik oldal nevében nem tudok nyilatkozni.

Nem tudom hová tartunk a párommal, de hosszú idő után először érzem, hogy legalább nem különböző irányba.

Szép napot kívánok!


M. G. (45 éves)
műszaki menedzser
cross