
Hiába élsz házasságban, hiába remek a kapcsolat, a külvilág felől továbbra is impulzusok fognak érni. Lesznek olyanok, akiknek megtetszel, akik felismerik, milyen sok közös van bennetek, akik esetleg azt sem rejtik véka alá, hogy szeretőnek jelentkeznek. Ez persze jót tesz az önbizalmadnak, akár férfi vagy, akár nő, lám-lám, milyen vonzó, milyen kapós vagy még mindig. Meg ugye nem eszik olyan forrón a kását, egy kis huncutság belefér, egy-két chat biztos a párodat se zavarja majd. De zavarja.
Amikor te engedsz a hízelgő érdeklődéseknek, az számára megalázó lehet. Hiába áll a kapcsolat biztos alapokon, az ilyen flörtöcskék, és igazi megcsalásról természetesen még szó sincs, mindenképpen meg fogják ingatni. Ha felteszed magadnak a kérdést, érdemes-e bizonytalanságot kelteni a kapcsolatodban némi önbizalomnövelésért cserébe, magad is arra jutsz majd, hogy nem. (Ha igen a válaszod, akkor persze egészen máshogy áll a dolog, akkor a meglévő kapcsolatodban van a hiba.) A helyes eljárás tehát ilyenkor az, ha határozottan és kategorikusan leépíted a jelentkezőket. Remélhetőleg értenek a szóból, de ha nem, akkor akár határozottabb eszközöktől se riadj vissza, letilthatod a telefonszámukat vagy a Facebook-profiljukat.
