
A megcsalás örökzöld klasszikus. Mint ahogyan az is, hogy sokan ilyen okból kezdeményezik a válást. Akit megcsaltak, annak ez érthetően fáj, de ha fáj, az éppen azt jelenti, hogy nem hidegült el teljesen az őt megcsaló partnerétől, ahogyan persze talán a megcsaló sem őtőle. De akkor miért is válnak el valójában?
A házasság szürke hétköznapjai közepette, például egy gyermek érkezése után előfordul, hogy valaki úgy érzi, nem kapja meg az igényeinek megfelelő szexet, ezért könnyelműen hagyja magát, hogy a kíváncsiság és a kalandvágy elcsábítsa. De az is lehet, hogy valakinek éppen az érzelmek, a másik figyelme, érdeklődése hiányzik egy idő után a házasságból. Mindez akár odáig is vezethet, hogy a nő vagy a férfi beleszeret valaki másba, vagy legalábbis úgy érzi, hogy beleszeretett. Akit az érzelmek vezérelnek, például a megcsalt felet a sértettség, a megcsalót a friss szerelem, nem tud megfontoltan dönteni, és a házasságnak vége is. Pedig érdemes lenne józanul végiggondolni, mi lehet a megcsalás mögött, és hogy érdemes-e emiatt felrúgni a családi kereteket. Talán nem hiábavaló némi önvizsgálat, józan mérlegelés, esetleg coach vagy pszichológus segítségével.
