Ne nőjön fel túl hamar!

2022-10-17
ne nőjön fel hamar

A gyermek dolga, hogy a maga kiegyensúlyozott tempójában váljon felnőtté. Egy válás azonban könnyen megakadályozhatja ezt. Arra kényszerítheti őt, hogy hamarabb kerüljön felnőtt szerepbe, mint ahogy az egyébként indokolt volna.

Felnőtt döntéseket kell hoznia, ha a szülők sérelmeikkel, vitáikkal terhelik, esetleg arra kényszerítik, hogy egyiküket támogassa a másikkal szemben. Felnőtt módon kell titkot tartania, ha azzal találkozik, hogy az általa a másik szülőről elmondott információkkal, például a láthatáson történt részletekkel, szülője visszaél, megpróbálja azokat volt társa ellen fordítani.

Az apa vagy az anya kiesésével túl sok felnőtt feladat hárulhat rá, a házimunkától akár a testvére ellátásáig. Nem beszélve arról, ha a gondozó szülője vele pótolja a társaságot, olyan dilemmákat oszt meg vele, amelyeket egyébként a felnőtt partnerével beszélne meg. Elvált szülőként nem követhetünk el ilyen hibát, hiszen a felnőtt szerep túl megterhelő egy gyermek számára. Elvonja a figyelmét és az  idejét attól, hogy saját magával foglalkozva érjen meg a felnőttségre, ez pedig később visszaüt, a hiányt később, így vagy úgy, megpróbálja majd pótolni, és nem lesz képes harmonikus, kerek személyiséggé válni.


Galambos Balazs blog írás fotója
Galambos Balázs
Mediátor, párkapcsolati szakértő
A SzèpenVáljEl Válásközpont alapítója

Nem kell egyedül megoldanod!
 

Akár kapcsolatban maradnátok, akár békésen szeretnétek továbblépni, segítünk tisztábban látni a helyzetet, ítélkezés nélkül, emberséggel.
Beszéljük át együtt
cross