Legfeljebb elárverezik a lakást?

2023-10-27
legfeljebb elárverezik a lakást

Hát igen, van, aki akár fel is gyújtaná volt otthonát, ha kellően bepöccent, csak hogy ne legyen a másiké. Majdnem ugyanilyen hülyeség eljutni az árverésig.

Először is, érdemes megegyezni valahogyan. Ez lehet nagyon nehéz, hiszen előfordulhat, hogy az ingatlanban maradni szándékozó fél nem tud megfelelő megváltási összeget felajánlani. Ha így van, még mindig érdemesebb megpróbálkozni az eladással, hiszen a bíróság  a legvégső esetben árverésen való értékesítést fog elrendelni. Persze mire itt tartotok, már vagyonokat fizettetek ki ügyvédeknek, befizettétek a lakás értékének 6%-át az államnak, mint illetéket, de még mindig nincs vége. Az ilyen árveréseken ugyanis a bíróság határozza meg, milyen értéken lehet értékesíteni az ingatlant. Ehhez persze szakértőt is bevonnak, akit szintén ti fizettek, és ha ő véletlenül egy picit föléáraz, alkudni akkor sem tudtok majd  a vevőjelölttel. Az áldatlan helyzet így akár hosszú évekig fennmaradhat.


Galambos Balazs blog írás fotója
Galambos Balázs
Mediátor, párkapcsolati szakértő
A SzèpenVáljEl Válásközpont alapítója

Nem kell egyedül megoldanod!
 

Akár kapcsolatban maradnátok, akár békésen szeretnétek továbblépni, segítünk tisztábban látni a helyzetet, ítélkezés nélkül, emberséggel.
Beszéljük át együtt
cross