
A gyermek szemszögéből ég és föld a különbség aközött, ha a szülők együttműködve, harmonikusan válnak, vagy ha konfliktusokkal, vitákkal terhelten, egymással harcban állva. Ez szinte közhely, de ha megnézzük a részleteket, talán jobban át is érezhető mindez, és segít abban, hogy a gyermek érdekében elkerüljük ezeket a buktatókat.
Ha a válás kölcsönös tisztelettel, együttműködve, simán zajlik, a gyermek kevesebb bizonytalanságot él át, kiegyensúlyozottabban vészeli át a családi krízist. Nem fog bűntudatot érezni amiatt, hogy mindkét szülőt egyformán szereti.
Ám ha rossz viszonyban váltok el, egyrészt hosszú procedúrára számíthatsz, amely akár évekig is eltarthat, a maga összes bizonytalanságával, amíg pedig nincs lezárva a házasság, valójában a lelki feldolgozás sem kezdődhet el.
Minél kevésbé kiszámíthatóak a gyermek életének keretei, például egyik héten x módon zajlik a láthatás, a másik héten már másképp, annál több energiáját vonja el a túlélés a fejlődés helyett.
Pláne, ha akár akaratlanul is, de a szülők bevonják őt a saját harcukba. Nem értik, hogy a köztük fennálló viták, a saját sérelmeik nem tartoznak a gyermekükre, hiszen ő nem is képes feldolgozni azokat. Ilyen helyzetben gyakran az egyik vagy másik szülője mellé áll, ez a lojalitáskonfliktus pedig nemcsak a családi viszonyokat mérgezi meg hosszú távon, de a trauma akár a gyermek egész életén át problémákat okozhat.
