Mit mondtok a gyereknek?

2024-06-27
mit-mondtok-a-gyereknek

A gyereknek rossz lesz. A gyereknek nehéz lesz, amikor megtudja, hogy elváltok, és a számára biztonságot nyújtó család nem lesz többé. Mégis venni kell egy nagy levegőt, amint a döntésetek megszületett és egyikőtökben sincs túl sok bizonytalanság a jövőt illetően, azonnal be kell avatni a gyermeket, lehetőleg közösen. Így fogja ugyanis a lehető legkönnyebben, a legkevesebb sérüléssel átvészelni.

Határozottságra, őszinteségre és egyértelműen felé irányuló szeretetre van szükség. Ez teszi lehetővé azt is, hogy ne csak a veszteséget lássa, hanem érezze a megmaradt biztonságot és szeretetet is. Elmondhatjátok, hogy egy helyett mostantól két otthona lesz, két helyen lesz megünnepelve a születésnapja, sőt lesznek olyan alkalmak is, amelyeken anya és apa ezután is együtt fog részt venni. Ugyanakkor egyértelműnek kell lennie, hogy a helyzet nem megváltoztatható. A legjobb, ha minél hamarabb szét is költöztök, és minden olyan jelzést kerülnötök kell, amelyből esetleg azt sejthetné, hogy megfordulhat a helyzet. Hiszen a legfontosabb, amit el kell kerülnötök, hogy bizonytalanságban érezze magát.


Galambos Balazs blog írás fotója
Galambos Balázs
Mediátor, párkapcsolati szakértő
A SzèpenVáljEl Válásközpont alapítója

Nem kell egyedül megoldanod!
 

Akár kapcsolatban maradnátok, akár békésen szeretnétek továbblépni, segítünk tisztábban látni a helyzetet, ítélkezés nélkül, emberséggel.
Beszéljük át együtt
cross