
Mindenkinek az a jó, ha a válás alapja egy tiszta helyzet. A kölcsönösen legjobb megegyezések kompromisszumok révén jönnek létre, nem pedig azáltal, hogy melyik fél mivel tudja sakkban tartani a másikat.
Ha pénzügyekről van szó, különösen előtérbe kerül mindez. Hiszen gyakori, hogy az a fél, aki nagyobb mértékben tartja kézben a volt család pénzügyeit, esetleg jobb anyagi feltételekkel indul a válásnál, úgy érzi, volt párja megpróbálja kiszipolyozni. Pedig lehet, hogy az csak a közös gyermek nevelésének anyagi hátterét igyekszik biztosabb alapokra helyezni. Miközben persze a kedvezőbb pénzügyi helyzetű fél sérelemként élheti meg, hogy a másik anyagi eszközökkel próbálja tőle minél inkább eltávolítani, magához pedig odakötni a gyermeket. Mindez azonban csak káoszhoz vezet. Ha így folytatjátok, az adok-kapoknak sosem lesz vége. A válásokban közreműködő, némi pszichológiai vénát sem nélkülöző pénzügyi tanácsadó az ilyen helyzetből való kilábalásra törekszik. Érdemes hallgatni rá, hiszen ez szolgálja a legjobban mindkét fél, és a gyermek érdekeit is.
