LENDVAY PÉTER

nemzetközileg akkreditált coach, mediátor, fejvadász

Eredeti végezettségem gépészmérnök. Karrierem első 18 évében mérnökként tevékenykedtem, egy idő után különböző vezetői munkakörökben. Szerencsém volt, 3 afrikai országban is, összesen több, mint 6 évet dolgozhattam. Hazatérésem után, egy véletlen következtében, humán területre eveztem át, azóta is itt vagyok. Az utóbbi 14 évben egy fejvadász céget vezetek.

Mindig szerettem segíteni és emberekkel foglalkozni, meghallgatni és megérteni őket.

Mediátorként és coachként bármilyen természetű konfliktus esetén a professzionális meghallgatás és elfogadás nagyon fontos, akár csodákat is tehet. Ebben úgy gondolom, sokat segít, hogy sok mindent láttam, az európaitól lényegesen eltérő kultúrákban is dolgoztam.

Ezekre a képességekre egy válásnál kiváltképpen szükség lehet, mert nagy a tét, sok múlik azon, hogy hogyan jutnak át a felek egy ilyen helyzeten, évekre szóló lelki sérülést adnak és kapnak-e, és hogyan hat a folyamat a gyerekekre. 

Munkám során és konfliktus megoldásban nekem magas szintű segítséget nyújt az erőszakmentes kommunikáció módszere. Amikor megismertem nagyon megtetszett, gyorsan azonosultam vele és elkötelezett használója lettem. Egy konfliktus során, ahhoz, hogy a felek meghallják és megértsék egymás igényét egyfajta kegyelmi állapotba kell jutniuk, ezt hozza el az erőszakmentes kommunikáció. 

Ha egy kliens engem választ egy helyzet megoldása során, vagy coach vagy mediátor/közvetítő szerepet vállalok, egyszerre a kettő nem kombinálható.

Ha engem választasz, garantálom, hogy mindig őszinte leszek veled, szakmai beszélgetésünk során csak rád figyelek, felteszem azokat a kérdéseket, amik még ha fájnak is, segítenek neked abban, hogy saját helyzeteddel őszintén szembe nézz, felismerd a lehetőségeket és esetleg azokat a viselkedési mintákat is, amik ide vezettek.  

Ha valamiben nem tudok segíteni, azt is őszintén és egyértelműen megmondom neked.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, fordulj hozzánk bizalommal!

Teljeskörű, professzionális megoldások

Minden, amire szükséged van
a válás során és azon túl

Lépj velünk kapcsolatba

KÖvess minket