Dr. Árokszállási Zsanett

ügyvéd és mediátor

Jogi diplomámat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szereztem 2003-ban. Ügyvédi munkám mellett mediátorként is tevékenykedem.

Jogi szakvizsgámat 2007-ben tettem le jeles minősítéssel, családjogból dr. Landes Juditnál szereztem széleskörű gyakorlatot. Ügyvédi tevékenységemet megelőzően dolgoztam jogtanácsosként, részt vettem jogszabályalkotásban.
Szívem visszahúzott azonban az ügyvédi pálya felé, ahol olyan praxis keretében kívánom ezt a hivatást gyakorolni, ahol az ügyfélközpontúság magától értetődő.

A klasszikus ügyvédi tevékenységet ellátva kiemelt területem a családjog és az ingatlanjog.
Jogi tevékenységem során a szakmai tudás mellett fontosnak tartom a lojalitást, őszinteséget, bizalmat, segítőkészséget és a beleérző képességet. Klienseim visszaigazolása alapján azt gondolom, hogy éppen ez az a hozzáadott érték, ami alapján stabil ügyfél kapcsolatokat sikerült kiépítenem, sokan közülük a mai napig visszatérnek és jó szívvel ajánlanak másoknak is.
Gyakran ügyfelem úgy jelentkezik nálam, hogy egy jogvitában kér segítséget, de hamar kiderül, hogy valójában az érintettek közötti konfliktus feloldása, az elakadás okának feltárása szükséges ahhoz, hogy előrelépés történhessen az ügyben. Ilyenkor a mediáció hatékonyabb lehet.

Mint mediátor, lehetőségem van rá, hogy az adott ügyben kívülállóként, semleges félként új lehetőségek felé tereljem a feleket.
Ügyfeleim elégedettsége az én szakmai sikerességemet jelenti.

Tagja vagyok a Budapesti Ügyvédi Kamarának és az Igazságügyi Minisztérium hivatalos névjegyzékében szereplő akkreditált mediátorként tevékenykedem.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, fordulj hozzánk bizalommal!

Teljeskörű, professzionális megoldások

Minden, amire szükséged van
a válás során és azon túl

Lépj velünk kapcsolatba

KÖvess minket